Az új generációt zsűrizte Epres Panni

2014.07.04 08:57

 

 

Epres Panni szerint a külső adottság nem minden, a sikerhez tájékozottnak és nyitottnak kell lenni. A gyönyörű modell számára ezek voltak a legfontosabb szempontok, amikor a Miss Balaton 2014 harmadik válogatóján a harminckét versenyzőt zsűrizte. A lányok pedig mindent megtettek, hogy a legjobb formájukat hozzák, hiszen a tét nem kisebb, minthogy hogy ki kerül be a döntőbe, a legszebb 16 közé.

 

Mozgalmas napon van túl a Miss Balaton 2014 harminckét legszebb versenyzője. A megmérettetés harmadik válogatóján a lányoknak először smink nélkül kellett a zsűri elé állniuk, majd az alkalmi szépségszalonban töltött percek után egy fotózáson vettek részt. Ahogy eddig minden alkalommal, most is négy tréner látta el tanácsokkal a lányokat: Polgár Kriszta, Dobó Ági, Kocsis Alexandra és Magony Szilvi ezúttal a különböző vonulási technikákat gyakorolta a versenyzőkkel.

A zsűriben helyet foglaló Iszak Eszti és Epres Panni számára a legizgalmasabb pont az volt, amikor a lányok a magukkal hozott személyes tárgyaikat mutatták be az ítészeknek.

„Nagyon élveztem ezt a feladatot, rengeteg dolgot megtudtunk a versenyzőkről. Bár a tét nagy, és mindannyian láthatóan izgultak, hihetetlen módon megnyíltak előttünk. Legtöbben fényképeket hoztak be a beszélgetésre, amelynek kapcsán családjukról, egy-egy számukra kedves pillanatukról meséltek nekünk. Megható volt hallgatni, és egy kicsit közelebbről megismerni őket – kezdte Epres Panni. „Most is beigazolódott az, hogy a belső értékek nagyon fontosak. A sikerhez azonban elengedhetetlen, hogy közéleti kérdésekben is legyenek tájékozottak a lányok, most pedig ilyen jellegű témákban is volt alkalmunk egy kicsit elmélyülni” – mondta el a gyönyörű modell.

A harmadik válogatón egy meglepetés feladat is várta a szépségeket. Egy rövid, angol nyelvű beszélgetésen is részt kellett venniük.

„Bár megleptük őket ezzel a feladattal, nagyon jól vették a lányok az akadályt. Érdekes, hogy a versenyzők hétről hétre változnak és fejlődnek: látszik, hogy foglalkoznak az alakjukkal és a kamera előtt is egyre ügyesebben és magabiztosabban mozognak” – mondta el a verseny koordinátora, Horváth Éva.

A Miss Balaton 2014 lassan a legizgalmasabb részhez érkezik, ugyanis jövő héten kiderül, kik kerülnek be a legszebb 16 lány közé, kik azok, akik részt vehetnek az augusztus 9-i döntőn, valamint az azt megelőző felkészítő táborban. A látványos show műsorral készülő finálén pedig végre a nagyközönség élőben is megcsodálhatja a szépségeket.

Jegyinformációk: https://missbalaton.jegy.hu/

 

www.horvath-eva.hu/az-uj-generaciot-zsuriztek-epres-panni.html