Bébiszitternek állt Horváth Éva

2012.03.11 00:00

 

Az Éden Hotel szexis magyar műsorvezetője Bálint Antónia lányát szórakoztatta.

 

Nem könnyű egy elfoglalt embernek úgy beosztani az idejét, hogy rendszeresen tudjon találkozni a barátaival. Két elfoglalt embernek pedig még nehezebb összefutnia egy jó kis csevegésre. Horváth Évának azonban annyira hiányzott barátnője, Bálint Antónia, hogy kitalálta, mi módon tölthetnének együtt mégis egy kis időt. „Toncsival meglehetősen régen találkoztam, neki is rengeteg elfoglaltsága volt, és én is sokat dolgoztam az elmúlt időszakban. Megkérdeztem, mit szólna egy hétvégi kikapcsolódáshoz, erre ő egyértelmű igennel válaszolt. Egy kérése volt, hogy hozhasson bébiszittert. Mivel a Hévíz-i Zenában a szobák alapvetően a plasztikai sebészethez vannak kialakítva, így ezt a kérését nem tudtam teljesíteni, viszont vállaltam, hogy szívesen vigyázok Babikára, úgyis imádom a kislányokat, mert velük lehet csajos dolgokról beszélgetni. Emlékszem én ennyi idősen már elcsentem anyukám cipőit, sminkjeit, és nagyon szerettem öltözködni is.” – emlékezett vissza gyermekkorára a Viasat 3 Éden Hotel 2 című műsorának háziasszonya.

Éva az első pillanatban megtalálta a közös hangot a kicsi lánnyal és hamarosan már olyanok voltak, mint két testvér. „Babika a legtüneményesebb kislány, akivel valaha találkoztam! Toncsinak nyilván nagyon nehéz lehet őt egyedül nevelni, de ez egyáltalán nem látszik rajta. Hihetetlen gyönyörű, valójában ő a kis Toncsi! Nagyon okos, már angolul is számol, és kijavított, amikor a kedvenc pónijának a hajáról kérdeztem. A fülembe súgta „nem a haja, hanem a sörénye”. Emellett nagyon türelmes és szófogadó a hisztinek a nyomát sem láttam. Pontosan tudja, hogy neki nem hideg szénsavmentes vizet kell inni…. én azt hittem, hogy ott nyomban megeszem! Emellett 4 évesen rendkívül jó humorérzéke is van. Nagyon jókat pancsoltunk együtt és mondtam Toncsinak: lehet, hogy el is lopom egyszer hétvégére. Mindenesetre skype címet cseréltünk, mert Toncsi szerint Babikának hiányozni fogok. Bevallom nekem is hiányozni fog a kis tündér, de bízom benne, hogy nem ez volt az utolsó wellness hétvégénk a Zenában.” – mondta Horváth Éva.

Forrás: Kiskegyed

https://www.horvath-eva.hu/bebiszitternek-allt-horvath-eva.html