Horváth Éva állandó rettegésben

2010.02.15 00:00

 

Horváth Éva saját bőrén tapasztalja meg a népszerűség árnyoldalát. Egy rajongója kezdeti kedves bókjai ugyanis hirtelen személyeskedő fenyegetőzésekké váltak.

 

Maga is megdöbbent, hogy mi mindenre képesek a férfiak, ha egy kiválasztott nő közelébe akarnak kerülni. Azt történt ugyanis, hogy egyik este egy szórakozóhelyen megpróbálták levetkőztetni.

- Olyan kedvesnek tűnt az illető, amikor udvariasságból szóba elegyedtem vele. Sajnos alig néhány perc alatt teljesen kifordult önmagából, és alig tudtam megakadályozni, hogy lehúzza a blúzomat - mondta rosszallóan Éva.

Már attól is görcsbe rándul a gyomra, ha a forgatás után a biztonsági őr szól, hogy rajongók várják a parkolóban. Legtöbbször nincs oka aggódalomra, mert virágot hoznak neki, vagy autogramot kérnek, ám akad aki ennél többet szeretne.

- Tavaly szembesültem először azzal, hogy milyen, amikor követik az embert. Az a férfi azóta is rendszeresen felbukkan az életemben, leveleket ír, amelyekben elmondja, mikor hol jártam, még a szüleim vonalas telefonszámát is megszerezte. Akkor ijesztett meg igazán, amikor egy ismerősömnek azt mondta: "Horváth Éva a feleségem, azonnal vigyél haza hozzá!" Bevallom, annyira megijedtem, hogy tanácsot kértem egy pszichológustól - panaszolta.

Horváth Éva régóta él a reflektorok kereszttüzében. Az 1998-as szépségkirálynő-választáson tűnt fel: akkoriban igencsak kihívó lány volt. De a televízió képernyőjén átalakult.

- Sosem vetődött fel bennem, hogy abbahagyjam a munkámat, hiszen nagyon szeretem. Ám egy ideje kerülöm a minit, és a nagyon kivágott felsőket. Szívesebben mutatkozom az utcán visszafogottabban. Az alkalomból többet mutató ruhákat partikon hordom, oda általában férfi kísérővel érkezem - tette hozzá.

Persze sok olyan levelet is kap, amelyben visszafogottan udvarolnak neki. Azt mondja, ez utóbbi szívet melengető.

- Az a legnagyobb problémám, hogy túl közvetlen vagyok, nem ártana, ha visszafogottabb lennék - szögezte le.

 

https://www.horvath-eva.hu/horvath-eva-allando-rettegesben.html