Horváth Éva: Gátlásos kislány voltam
Szépsége sok mindent elfed, vagy épp rejteget. Lehetőség és néha korlát. Amit tán épp most lép át új műsora révén... Horváth Éva.
Milyen visszanézni?
Kicsit furcsa, mert az Éden hotelben nem feltétlenül magamat látom viszont. Ez egy szerep volt, amit hoznom kellett, a kicsit hűvösebb, hidegebb nőt. Aki nem én vagyok, bár sokan ezt feltételezik rólam. De ha alaposan megnézed a felvételeket, volt, hogy elmosolyodtam, és kiestem a szerepemből. Ilyenkor rám szóltak: Határozottan, komolyan, tudod - nem szabad mosolyognod!
Jól érezted magad hűvösnek?
Egy idő után igen, de az elején nem. A tudatalattimból az jött, hogy szerencsétlenek belecsöppennek egy ilyen hatalmas produkcióba, és akkor még én is hűvös vagyok, nem biztathatom őket. Néha kicsit szerepzavarban voltam. De aztán megtaláltam az arany középutat, legalábbis úgy érzem.
Szereted magad visszanézni?
Gyűlölöm. Sokáig nem is tudtam. Idegen voltam. Ha meghallottam a hangomat, akkor befogtam a fülem és kiszaladtam a szobából. De most a partira én raktam össze egy 10 perces összeállítást az első négy adásból - óhatatlan volt, hogy végignézzem, és valahogy átlendültem rajta.
"Tetszett a csaj? Jó volt a műsorvezető?"
Nem tudom, kiderül... Hát nézd. Sok mindenben kipróbáltam már magam, hogy mi áll hozzám a legközelebb? Ez nagyon nehéz. Inkább az a fontos, hogy miben érzem jól magam.
Tanulgatod a szakmát. Szerencsekerék, Kenó, Cool, Reggeli - és ez megint másik műfaj. Mesterségednek gondolod már?
Nem gondolom, hogy ez egy mesterség. Kevesen vannak, akik elvégezték a klasszikus médiaiskolát. Sokkal többet tanul az ember a gyakorlatban, mint a suliban. Ezt onnan gondolom, hogy 3 évig tanultam a közgazdaságtant a főiskolán, aztán még 2 és fél évig az egyetemen. Számvitel, közgazdaságtan, statisztika, pénzügyek. Hiába vagyok papíron mérlegképes könyvelő, bajban lennék, ha odaültetnének, hogy könyveljem le a saját cégemet. Elvileg egy ujjgyakorlat lenne az egész, de mivel soha nem dolgoztam a szakmában, ezért már teljesen idegen.
Van egy szakmád, és a média lett a hivatásod?
Igen. Azt gondolom.
Az elején a szépséged okán kezdtek el hívni - jó rád nézni -, innen indult. Mára egy valóságshow önálló műsorvezetője lettél. Mikor hitted el, hogy alkalmas vagy?
Ezzel soha nem foglalkoztam ennyire mélyen. Azt tudtam, hogy jól érzem magam, amikor a kamerák rám figyelnek, amikor én kérdezek, sokkal jobb érzés, mint amikor engem kérdeznek. Persze láttam, hogy ez egy nagyon hektikus világ, egyszer van munkád, egyszer nincs. Soha nem voltam képernyőfüggő. Csak mindig ilyen munkák találtak meg. De rájöttem, hogy a háttérben is vannak olyan dolgok, amik nagyon izgalmasak. És pont most az Éden hotel kapcsán kértem, hogy mutassák meg nekem a vágást, a szerkesztést, a marketinget, a PR-t. Próbálom tágítani a tudásomat, mert nyilvánvaló, hogy a képernyőről nem lehet nyugdíjba menni.
Szerinted már kibújtál a szép nő skatulyából? Már a lényed dolgozik a médiában, vagy még mindig a kontúrjaid?
Soha az életben nem fogok tudni kijönni ebből. Ha valaki jobban odafigyel magára az átlagnál, az valamiért irritálja az embereket itthon. Míg ha megnézzük külföldön a nagy topmodelleket - én mindig velük példálózom, mert ők voltak gyerekkoromban a kedvenceim -, nekik most is kultuszuk van. És van olyan - például Heidi Klum is -. akiből tévés lett, jó, nem a híradót vezeti, de arra én se pályáznék. Mindig a karakteremhez illő műsorokban voltam látható, soha nem akartam annál többet, mint amit el tudok vinni.
Beszéljünk Kolumbiáról... Az ilyen hosszú utakon sok mindent tapasztal az ember.
Itthon hihetetlenül adunk a külsőségekre. Ott boldogok az emberek, mert teljesen más értékek fontosak számukra. A család, a valahova tartozás. Ott nem azt nézik, hogy mi van rajtam, milyen a hajam, hanem csak úgy "a la natúr". A bőröndöm már kifelé menet elveszett, benne volt az egész nyári ruhatáram, és ezt teljesen nyugodtan viseltem. Volt pár ruhám, mosástól mosásig, meg a papucsaim és ennyi.
Ezt látjuk, rácsodálkozunk, hogy milyen klassz, aztán hazajövünk...
Kíváncsi voltam, hogy meddig bírom tartani. Először szinte félúton lebegtem, egy hónap volt, amíg visszarázódtam. Jó lenne, ha itthon is meg lehetne valósítani azt az értékrendet. De nehéz. Talán szépen, fokozatosan sikerülni fog. Azért most is megpróbálom. Itt ülök farmerban, kockás ingben, lapos talpú csizmában - eddig a kis tűsarkúimban tipegtem-topogtam ide-oda. Például ma este megint van egy parti, ahova elmegyek szépen kikenve, kifenve, felveszem a cuki ruhácskámat, hogy megint megfeleljek az itteni elvárásoknak.
De már nem számítanak annyira? Kicsit elengedted őket?
Igen. Abszolút. Nyilván a korral is elengedtem volna, csak nem olyan drasztikusan, mint Kolumbiában tettem. Régen tíz parti volt beírva a naptáramba, most van három. Abból lehet, hogy választok majd egyet, de lehet, hogy ha nem sikerül úgy megszárítani a hajam - hiszen az elvárásoknak meg kell felelni -, akkor nem megyek el.
Rácsodálkoztál magadra?
Hogy emberileg igazából milyen vagyok? Nem. Inkább mások csodálkoztak rám.
Megnyíltál abban az új csapatban?
Nálam ez többlépcsős. Megismerem, eldöntöm, hogy nagyjából jó ember, oké, akkor jöhet közelebb, és ha semmilyen vészharang nem kondul meg a fejemben, akkor megnyílok az emberek előtt. De a média világában néha ez nem jó. De hát én ilyen vagyok.
Egyszer mesélted, hogy visszahúzódó kislány voltál... Hová lett?
Szerintem az eltűnt, de az nem baj. Nagyon gátlásos kislány voltam. Egy csomó sokk ért az általános iskolában. Volt egy szadista magyartanárom, és miközben mindenből kitűnő voltam, nyelvtanból egyszerűen nem tudtam 3-asnál jobbat összeszedni. Kinézett magának, és onnantól kezdve bármit csinálhattam. Volt olyan, hogy felszólított és elment a hangom. Nem tudtam megszólalni. Pszichésen úgy hatott rám.
Hogy tudtál ettől megszabadulni?
Anyu azt mondta, nincs mit tenni, itt a Magyar helyesírásunk szabályai - ezt most bevágod, elejétől a végéig. És onnantól kezdve nem tudott megfogni, jó jegyet kellett adnia.
Ilyen terhelt helyzetből ma elmenekülsz vagy belemész?
Bármit bevállalok. Küzdő típus vagyok. Az egy emberi gyengeség, ha bármit is feladunk. Azt gondolom, mindent el lehet érni, csak akarni kell. Persze vannak dolgok, amiket nem tudok befolyásolni. A munkában dönthetnek felettem. És a magánélet még, ahol nem csak rajtad múlik, hogy sikerül-e...
A kiszolgáltatottságot hogy viseled? Te szereted magad szabályozni a dolgokat.
Tipikus példája a repülés. Ezért gyűlölöm, mert nem én irányítok. Más kezében van az életem. Ezért is vezetek én, ha hosszabb útra megyünk. Nem szívesen bízom magam másra.
Ez a magánéletben nehézség, hiszen egy nőtől azt is elvárják, hogy esendő legyen.
Ha egy férfi ilyen nőre vágyik, akkor rossz helyen keresgél. Lehet, hogy én gondolkodom többet egy kapcsolaton, mint amennyit kéne. Nem csak az érzéseim vezérelnek. Nyilván ebben a korban már nem az a tét, hogy randizgatok, hanem hogy együtt vagyunk, vagy nem. Ez sokkal keményebb. Jobban meg kell fontolni.
2007 fordulópont volt - egy hosszú kapcsolat vége. Mit változtatott rajtad?
Azóta nem készítenek ki a pasik. Nem megyek bele érzelmileg annyira mélyen az elején. Mert azt csúnyán vissza tudják fordítani. Kell, hogy maradjanak titkok egy nő életében. Valójában azt súgnák az ösztöneim, hogy odaadjak magamból mindent, hogy eggyé váljunk, de ez nem jó! Buta dolog, de sajnos így működik. Megtanultam, hogy sokkal izgalmasabbá válsz, ha nem adod ki magad rögtön 100 százalékosan. Így jobban szeretnék megismerni a valódi énemet. Mondhatnám, hogy ez egy jópofa játék, de nem, mert ez egy védekező mechanizmus. Amit majd nyilván valaki egyszer le tud bontani, és annak biztos le fogom hozni a csillagokat is. De hát azt ki kell érdemelni. De tudod, hogy a magánéletemről soha nem szeretek beszélni! Akkor fogok nyilatkozni, ha már lesz férjem, gyermekem.
Amíg keresgélsz, addig nem?
Teljesen fölösleges. Kérdezhetnéd, hogy utána nem érhet véget? Nem. Én addig fogok keresni, egy olyan emberben fogom megtalálni a gyermekeim apját, ahol ez nem fog véget érni.
Te hiszel a holtomiglan-holtodiglanban?
Amikor kimondjuk a pap előtt, hogy igen - az egy örökké tartó dolog. Én hiszek ebben.
De ha körülnézel?
Az szörnyű, azért nehéz megtalálni ezt a férfit, akiben ezt láthatom. Biztos ezért vagyok óvatos. Nekem ez az egyik gyerekkori álmom. Hála istennek már nagyon sok minden megvalósult, ez az, ami még nem.
De nem adod fel. És nem is adod alább.
Nem. Mert akkor oda az egész. Akkor minek élünk, még ott van egy csomó év...
És ez az év? Miről szóljon?
Most minden zsigerem a műsorra fókuszál. Legyen még egy ilyen, és akkor még közelebb találok önmagamhoz. Ez az év ez arra lesz jó, hogy kiépítsem a hátországomat. Mielőtt kimentem Kolumbiába, kicsit megcsömörlöttem. Mi történik, atya világ, a média bekebelez, aztán kiköp magából, ez a kiszolgáltatottság. Kell ez nekem, jó ez nekem? Az volt bennem, hogy megcsinálom a műsort a Viasat3-nál, és ez egy válaszút lesz számomra. Vagy folytatni fogom, vagy hagyom az egészet a fenébe...
Megkaptad a választ?
Meg. Hogy szeretném folytatni, de úgy, hogy egy civil életet is kiépítek magamnak. A médiában maradva, csak a háttérben, láthatatlanul. Most döbbentem rá, hogy mi az, amire szükségem van. Tavaly nem az viselt meg, hogy véget ért két munkám, hanem hogy nem tudtam, hogy hova lépek tovább. De most megvan, és ezt szeretném megvalósítani.
Forrás: Life.hu/Szily Nóra
https://www.horvath-eva.hu/horvath-eva-gatlasos-kislany-voltam.html