Horváth Éva imád mezítláb sétálni

2010.07.27 00:00

 

Horváth Éva, Peller Mariann és Zimány Linda is a siófoki CokeClub-ban lazított a hétvégén. A Glamour Beach Partyn a három csinos hírességet még a hatalmas szél sem tudta eltántorítani attól az elhatározástól, hogy kipróbálják magukat a homokban rendezett futóversenyen.

 

Tűsarkúk után most homokban bizonyíthatták a legelszántabb hölgyek, hogy minden nehezítő körülmény ellenére igazán gyorsak és divatosak. Horváth Éva, Peller Mariann és Zimány Linda is rajthoz állt a Glamour Beach Party nem mindennapi futóversenyén, ahol a leggyorsabb hölgy mellett a legtrendibb és legötletesebb beach ruhákat is díjazták.

„Nagyon szeretek mezítláb mászkálni, mert már gyerekkoromban megtanultam, hogy nagyon egészséges és jót tesz a bokának, a szalagoknak, izmoknak. Ha az ember mezítláb jár, akár homokon, akár köveken, edződik a lába. Egyetlen félelmem volt, hogy esetleg üvegszilánk vagy valami megsérti a talpunkat. Szerencsére nem volt semmi gond, nagyon jól éreztem magam.” – mondta Horváth Éva, az RTL Klub műsorvezetője, aki rendszeresen fut és célja, hogy ősszel teljesíteni tudja a félmaratont.

Peller Mariann és Zimány Linda is szívesen lazított Siófokon, ahol a rövidke futás után még a Glamour Stílus-sarkát is tesztelte a két híresség.

„Siófok a szívem csücske. Itt nyertem meg a Miss Balatont és tavaly a Cool TV-vel nagyon sokat forgattunk itt. Szeretek bulizni és pihenni is a Balaton partján. Amikor csak tehetem és jó az idő, a hétvégét biztosan Siófokon töltöm a barátaimmal, rengeteg jó élmény köt ide.” – árulta el Zimány Linda.

Az ismert szépségek mellett a Glamour Beach Partyra látogató hölgyek a női magazin stylistjaitól stílustanácsokat kaphattak, az Imedeen segítségével bőrteszt és szépség-tanácsadás fogadta a vendégeket, de sokan voltak, akik az esti partira sminket csináltattak. Akinek pedig nem volt elég a futás, hullahoppversenyen bizonyíthatta, hogy nem csak a lába, hanem a dereka és a csípője is jól mozog.

https://www.horvath-eva.hu/horvath-eva-imad-mezitlab-setalni.html