Horváth Évát nem viseli meg az óraátállítás

2013.03.31 00:00

 

Horváth Éva számára a húsvét egyenlő a tavasszal, így az óraátállítás sem viseli meg. A műsorvezető szép emlékeket őriz gyerekkorából az ünnepel kapcsolatban, s ezeket velünk is megosztotta.

 

- Imádom a húsvétot! Egyáltalán nem érint meg, hogy egy órával kevesebbet alszunk, sőt! Olyan jó, hogy este később sötétedik, ki lehet menni a szabadba, futni, sétálni a természetbe - kezdte Horváth Éva, aki nagy húsevőnek vallja magát, így a sonkának fontos szerepe van a húsvéti menüben.

- A locsolkodás valahogy elhomályosult emlék húsvét kapcsán: apukám, keresztapám, a nagypapa jött át annak idején. Arra viszont emlékszem, hogy a szüleim már gyerekkoromtól a felelősségteljes állattartásra neveltek. Nem telt el ugyanis úgy húsvét, hogy ne lettek volna kisállataim. Kaptam nyuszikát, kiskacsát, kis csirkét, ami aztán több hónapos elfoglaltságot jelentett. Vittem sétálni őket a parkba, szedtem nekik füvet, de persze, ahogy megnőttek, már nem tudtam őket a lakótelepi lakásban tartani. Ilyenkor a nagyszülőkhöz vagy a rokonokhoz kerültek az állatkák - árulta el a STOPnak a VIASAT3 A címlaplány című reality-jének műsorvezetője.

https://www.horvath-eva.hu/horvath-evat-nem-viseli-meg-az-oraatallitas.html