Mire készül Horváth Éva ?

2014.03.17 15:08

 

Április közepétől az ország legjobb amatőr divattervezői a VIASAT3 képernyőjén csapnak össze a Megruházlak! című, vadonatúj, az izraeli Armoza Formats-szal közösen fejlesztett realityben. A műsor házigazdája Horváth Éva lesz, a szakmai zsűrit Magyarország egyik legfelkapottabb, nemzetközi szinten is elismert divattervezője, Makány Márta képviseli.

A realityben minden héten három amatőr divattervező versenyez, hogy hogyan tudja átalakítani három civil gardróbtulajdonos ruhadarabjait. A dizájnereknek elsőként licitálniuk kell a nekik tetsző ruhatárra, majd ezeket alakíthatják át kedvükre. Ám ennyivel nem ússzák meg: döntésüket az is nehezíti, hogy az átalakításhoz szükséges kiegészítők megvásárlását meghatározott pénzösszegből kell kigazdálkodniuk. Így a résztvevők stratégiai és pénzügyi érzéke is fontos szerepet kap a műsorban, ahogy nem maradhat el az intrika és a küzdelem sem.

"Egy feltörekvő designer számára a Megruházlak! remek lehetőség arra, hogy kipróbálja magát. Adva van egy személy ruhatára, de az, hogy a végén mi sül ki a dologból, nagyon nagy százalékban múlik a tervező tehetségén" - fogalmazott Makány Márta.

Minden héten egy-egy sztárvendég is betekintést enged majd a ruhatárába. Kiderül, hogy mikor mit szokott viselni, megmutatja kedvenc darabjait, és ami a legfontosabb: melyek azok a ruhák, amiket már megunt, vagy megvett, de sosem viselt. A dizájnerek az ő ruhatárából is átalakíthatnak egy-egy darabot, a sztárvendég pedig zsűritagként szintén értékeli a versenyzők teljesítményét.

"Nagyon örülök, hogy ismét műsort vezethetek a VIASAT3-on, ráadásul egy olyat, ami minden szempontból egyedülálló a hazai televíziós piacon. Fiatalkoromban én is kacérkodtam a varrással, most végre átérezhetem, mi lett volna, ha továbbviszem ezt a vonalat. Lenyűgöző látni, hogy a versenyzők mi mindent tudnak összerakni meghatározott időn belül - fantáziájuknak tényleg csak a műsoridő szab határt" - nyilatkozta Horváth Éva.

www.stop.hu/bulvar/mire-keszul-horvath-eva/1224763/